Táncosokról...

foglalkozásokon a XV-XVII. század táncait tanuljuk, melyek elsősorban Itália földjéről, a jó borairól is ismert Burgundi tájakról és persze a ködös Albionból származnak. A régmúlt korok emberei számára oly természetes mozdulatok, táncok segítségével próbáljuk felidézni a reneszánsz kor hangulatát.

Célunk, hogy előadásainkat élőbbé, színesebbé tegyük, és állandóan törekszünk arra, hogy a közönséget úgy szórakoztassuk, hogy közben minél nagyobb hitelességgel és korhűséggel elevenítsük fel a XV-XVII. század mára csaknem elfeledett táncait.

 

Az önálló táncbemutatók összeállítása mellett táncosaink a reneszánsz estek állandó szereplői, amelyeket a színészcsapattal együttműködve állítottunk össze, s amelyeken a hangulatot a táncok, mozdulatok és a kor legjelentősebb szerzőinek gondolatai festik meg.

Több régizene együttessel ápolunk jó kapcsolatot, leggyakrabban a Tabulatúra Régizene-együttes és a Musica Historica kísér minket.

Gyakran tartunk táncházakat is, akár gyermekjátszóházaink részeként, hogy a reneszánsz tánc ne csupán felnőtteknek szóló, komoly hangvételű program lehessen, hanem a legfiatalabbak szórakozása is.

Az elmúlt esztendők folyamán több táncjátékot is készítettünk. A "Pajkos vásári mulatságban" az Arbeau által lejegyzett körtáncokat színészcsapatunk rövid jelenetei színesítik, a "Felszarvazott szoknyapecér" című darabban pedig a legszebb reneszánsz udvari táncok foglalják keretbe a pantomim eszközeivel elmesélt történetet.

Legújabb összeállításunkban pedig Raffaello hölgyeit láthajuk, akik egy verőfényes nyári délutánon a nemesi udvar kertjében önfeledt kacagással és vidám táncokkal múlatják idejüket.

"Ne sírj, leány, a férfiért,
Légy hetyke, fürge, pörge,
Csak vállat vonj, ha bánat ért -
Hej, táncra, körbe-körbe!"

Műsorainkban elsősorban az alább felsorolt táncok szerepelnek, de törekszünk arra, hogy folyamatosan bővítsük az általunk gyakorolt táncok körét. Ezek feldolgozásánál az eredeti táncleírások mellett Kovács Gábor és Széll Rita könyveiben leírtakra, angol nyelvű szakkönyvekre, valamint az interneten fellelhető forrásokra támaszkodunk, de számos saját koreográfiánk is születik, melyekben az eredeti koreográfiákat a reneszánsz kori táncokhoz kevéssé illő színpadi körülményekhez, valamint különböző jellegű előadásainkhoz igazítjuk.

XV. század

 
Burgundia
Itália

Basse danse

Ballo és bassadanza

  • Casulle la nouvelle
  • Filles a marier
  • La danse de Cleves
  • Anello
  • Belriguardo
  • Cupido
  • Gelosia
  • Leoncello vecchio
  • Leoncello nouvo
  • Pazienza
  • Pettirose di Domenico
  • Rostiboli Gioioso
  • Spero
  • Vercepe
XVI. század      
Franciaország
Itália
Anglia

Branle, pavane, gaillarde,
basse danse, tourdion

Balletto, cascarda,
és más udvari táncok

Allemande

  • Branle szvit (double, simple, gay, Bourgogne)
  • Branle Cassandra
  • Branle Pinagay
  • Branle Charlotte
  • Branle de la Guerre
  • Branle de Poitou
  • Branle d'Ecossé
  • Branle de Lavandiéres
  • Branle des Pois
  • Branle de l'Official
  • Branle Montarde
  • Branle de la Torche
  • Branle de Chevaux
  • Branle de Malte
  • Danse de la haye
  • Branle des Sabots
  • Basse danse
  • Tourdion
  • Pavane
  • Gaillarde
  • Bouffon
  • Volta
  • Allegrezza d'Amore
  • Bassa Pompilia
  • Bizzarria d'Amore
  • Spagnoletta
  • Spagnoletta Nuova
  • Il Canario
  • So ben mi chi ha bon tempo
  • Ballo del Fiore
  • Alta Carretta
  • Chiara Stella
  • Contrapasso Nuovo
  • Almain Lorayne
  • Turkeyloney
XVII. század      
Anglia
Franciaország

Country dance

Menüet, gigue, bourée

  • The Begger Boy
  • Bobbing Joe
  • Cuckolds all a row
  • Childgrove
  • Epping Forest
  • Faine I would
  • Gathering Peascods
  • Gray's Inn Mask
  • Greenwood
  • Grimstock
  • Hearts ease
  • Hyde Park
  • Lilli Burlero
  • Newcastle
  • Mr. Beveridge's Maggot
  • The Night-Peece
  • Parson's Farewell
  • Picking of sticks
  • Rufty Tufty
  • Shepheards Holyday or Labour in Vaine
  • The Spanish Jeepsie
  • Sellenger's Round
  • Upon a Summer's day
  • Menuet
  • Le Menuet de Reine
  • Gigue á deux
  • La bourée d'Achille
 


Műsoraink - Táncbemutatók, táncjátékok, táncház

A foglalkozások jelenlegi időpontjai:

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap

reneszánsz tánc
kezdő
páratlan heteken
18:30-20:30

reneszánsz tánc
haladó
18:30-20:30

 

reneszánsz tánc
gyakorló
18:30-20:30

 

 

 

 

A foglalkozások helyszíne:

Hild József Általános Iskola
(1051 Budapest, Nádor u. 12.)

Érdeklődni lehet:

Wenczel Dóra
06-30/930-6357
maretemporis@freemail.hu

 


oldaltérkép
Mare Temporis Alapítvány / maretemporis@freemail.hu
2012-02-09 / Minden jog fenntartva.