Mare Temporis Krónika
2011.
2011-es esztendő ismét munkával indult, az Alapítvány teljes elnöksége megújult.
|
Áprilisban ismét új programmal készültünk a Fringe Fesztiválra - a programban az Ezerarcú szerelem címet viselő, angyaltáncosaink és barokk táncosaink közös produkciójával szerepeltünk.


2011-es
fellépéseink

 |
Így éltek, így éljük
Kiállítás az egri Dobó István Vármúzeumban
2011. február 5-én nyílt meg az "Így éltek, így éljük" címmel katonai hagyományőrzők fegyvereiből ruháiból
és használati tárgyaiból, valamint ismerőseink, barátaink, kismesterek segítségével összeállított kiállítás, mely április 25-ig volt megtekinthető a a Gótikus palota földszintjén a Bornemissza teremben.
|
Témája a 9-14. század Európájának és a Közel-Kelet történetének rövid összefoglalója tárgyak, képek és
leírások segítségével.

|

2010.
hogy az már szokásos, a rövid téli pihenés után Alapítványunk tagjai nagy lendülettel vetették bele magukat a munkába. Az év első hónapjaiban hastáncosaink a mohácsi busókat bűvölték el, reneszánsz táncosaink a Tabulatúra Klub vendégeit, színészeink - a Csalfa asszonnyal karöltve - pedig a gyulai közönséget szórakoztatták.
|
Vívócsapatunk tagjai a III. szablyavívó országos bajnokságok szereztek aranyosan csillogó érmeket, tűzzsonglőreink pedig szorgalmasan készültek a Fringe Fesztiválra, melyet idén az Európa Kulturális Fővárosa címet birtokló Pécsett rendeztek.
Angyaltáncosaink 2010-es újdonsága a "Madarat tolláról" című program, amelyben a táncosok színpompás madarak - Főnix, Páva, Bagoly, Papagáj, Szarka és Varjú - bőrébe bújnak.
|
|
 |
"A Civil Csillagok projekt a hagyományőrzés szellemében szakmai napok keretében igyekszik megvalósítani az együttműködések fenntartását, információk cseréjét, a tudás elmélyítését szakemberek, történészek, hadtörténészek, muzeológusok segítségével. További szándék, hogy lehetőséget adjon a hagyományőrző csoportok bemutatkozására, tapasztalatcserére és a fejlődésre."
2010-ben ismét részt vettünk a Civil Csillagok minősítő fesztiválon az egri várban, s immár második alkalommal szereztük meg az Arany fokozatú minősítést.
|

III. szablyavívó országos bajnokság
a Pannon Szabad Vitézlő Oskola és az Ősi Tűz Történelmi Vívóegyesület szervezésében (2010. január 30.)
Szablya kategória: Morlin Bálint arany
Két fegyveres kategória: Morlin Bálint arany
Csoportos kategória: Ádámffy Zsigmond-József Kornél- Morlin Bálint bronz |
|

2010-es
fellépéseink

Év temporistája 2010

 |
A legkisebb temporisták csapata
2010. január 7-én
Müller-Fekete Mártonnal bővült. |
|

2009.
lapítványunk 2009. januárjában ünnepelte 7. születésnapját. Ezzel együtt véget ért a tavalyi év után jól megérdemelt pihenés is: csoportjaink ismét nagy lendülettel vetették bele magukat az edzésekbe, próbákba, valamint a fejlesztésekbe...
A tavalyi évhez hasonlóan idén is szerepelünk többek közt az egri Középkori Piac,
a Budapesti Nyári Fesztivál és
a Savaria Történelmi Karnevál programjában.
|
|
 |
Több alkalommal jártunk külföldön is - tavasszal vívóink részt vettek a Sveta Helenában (Horvátország) megrendezésre kerülő középkori fesztiválon, nyár végén pedig reneszánsz táncosaink léptek fel Magyarkanizsán (Szerbia) a Szent István napok programjában. |

2009-es
fellépéseink

2009. augusztusában az egri Dobó István Vármúzeum és az Eger Vára Barátainak Köre szervezésében, Civil Csillagok címmel történelmi és katonai hagyományőrző csoportok minősítő fesztiválja zajlott az egri várban.
 |
"A Civil Csillagok projekt a hagyományőrzés szellemében szakmai napok keretében igyekszik megvalósítani az együttműködések fenntartását, információk cseréjét, a tudás elmélyítését szakemberek, történészek, hadtörténészek, muzeológusok segítségével. További szándék, hogy lehetőséget adjon a hagyományőrző csoportok bemutatkozására, tapasztalatcserére és a fejlődésre."
|
A kategóriák a megjelenés, "mustra", a történelmi, hadtörténeti ismeretek, a fegyverhasználat voltak.
Az elbírálás a fesztivál keretén belül, a nagyközönség és a hadtörténészekből, irodalomtörténészekből, régészekből, színészekből álló szakmai zsűri előtt zajlott.
A rendezvényről Alapítványunk tagjai az "Arany fokozatú minősítés" büszke tulajdonosaiként térhettek haza.
Az Arany minősítéssel elismert Mare Temporis az angol vendégekkel

 |
"Így éltek, így éljük"
A 9-14. századi Európa és Közel-kelet hagyományőrző szemmel
Megnyitó: 2009. november 9.
|
A kiállítás anyagát összeállította: Dittera Károly - Mare Temporis Alapítvány.
A kiállítást megnyitotta: Töll László őrnagy, főmuzeológus, osztályvezető-helyettes - Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
A kiállítás szakmai védnöke a Civil Csillagok Alapítvány.

További képek - www.paks.info.hu |

Év temporistája 2009
| |
|
|

|

|

|
|
Ádámffy Zsigmond
a vívócsapat vezetője |
|
|


|
2009. július 10-én megérkezett a legkisebb udvarhölgy,
Káplár Zsófia Luca.
Szeptemberben ismét két esküvőn is ünnepelhettünk.
Először két alapító tagunk... |
|
| |
|
|

|
...majd rövidesen egy újabb pár kötötte össze életét.
Az apró udvarhölgyekhez 2009. október 30-án
Bánsághi Csenge Bianka is csatlakozott.
|
|

2008.
2008-as esztendő Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója, a Reneszánsz éve, melyen a különböző múzeumok, várak és egyéb helyszínek számos új kiállítással, érdekes programmal várták a reneszánsz kor iránt érdeklődőket.
|
|

|
Alapítványunk a 2008-as esztendőt szintén Mátyás király korának szentelte: új műsorokat állítottunk össze; két lovagi sátorral, vívókarámmal és számos más eszközzel fejlesztettük felszereléseinket, bővítettük nemesi és közrendű ruhatárunkat, valamint szorgos műhelymunkával csiszoltuk tudásunkat is.
|
Az 2008-as szezonra két olyan összetett, több csoportunkat megmozgató programmal is készültünk, mely ezt a kort idézi nézőink elé.
Az Egy nap Mátyás király udvarában, valamint a Fekete Sereg tábora olyan egész napos, folyamatos jelmezes jelenléttel zajló műsorok, melyekkel igyekszünk az egyszerű bemutatókon túl mélyebb betekintést nyújtani az általunk oly nagyon kedvelt korba, akár a nézőket is bevonva egy reneszánsz udvar, vagy lovagi tábor mindennapi életébe. |
|

|
A 2008-as esztendő felkérésekben is bővelkedett, Alapítványunk krónikás könyvébe ez évben 77 új fellépés került.
A jól ismert fesztiválhelyszíneken túl az ország számos városába látogathattunk el a tavaszi-nyári hónapokban, s számos olyan rendezvényen vehettünk részt, mely szerepelt a Reneszánsz Év hivatalos programjában is.
Meghívást kaptunk a Budapesti Tavaszi Fesztivál, valamint a Zempléni Fesztivál rendezvényeire, de több alkalommal jártunk határainkon kívül is.
|

2008-as
fellépéseink

2007.
seppet
sem meglepő, hogy a Mare Temporis Alapítvány munkával ünnepelte
5. születés-napját.
Az IBS Színpadon megrendezett jubileumi műsorunknak
a "Kincsesláda" címet adtuk - hiszen itt egy előadásba gyűjtöttük össze az elmúlt
öt esztendő munkájának legjavát. A jól sikerült este legnagyobb
ajándéka azonban az, hogy meghívott vendégeinkkel, régi tagjainkkal,
mestereinkkel, szüleinkkel és barátainkkal együtt ünnepelhettünk. |
|
A műsor után csoportjaink újult
erővel fogtak a felkészüléshez. Az elmúlt hónapokban több garnitúra ruhát varrtunk--varrattunk meg, új páncélok készültek, és csoportjaink létszáma is bővült - kezdő és haladó színészekkel, mutatványosokkal, táncosokkal, hastáncosokkal gyarapodtunk.
 |
Az idei szezonra számos új műsort állítottunk színpadra. Felújítottuk "A tűz ölelése" c. produkciót, mely mutatványosaink és hastáncosaink közös munkájának gyümölcse.
A kibővülő színészcsoport új szereposztásban állított színre több régi darabot is, de új összeállítások is készültek, köztük a középkori hangulatú "Lovagok, hölgyek, fabulák - Cifra históriák".
Emellett elkészült a török háremek életét bemutató, hastánccal és jelenetekkel tarkított "Rózsák háborúja" is, mely az esztergomi Várszínházban, és a Savaria Történelmi Karneválon is bemutatásra került. |
De szükség is volt minderre, hisz szeptemberben fennállásunk legdolgosabb szezonját zártuk, összesen 35 fellépéssel.
Jól megérdemelt pihenésünket ismét Érsekvadkerten töltöttük, kihasználva az ősz utolsó napsütéses napjait. Októbertől azonban ismét visszatértünk a próbával és edzéssel teli hétköznapokhoz, hogy felkészüljünk a 2008-as Reneszánsz Évben előttünk álló feladatokra.

2007-es
fellépéseink

 |
Idén nyáron ismét táncolhattunk
egyik alapító tagunk esküvőjén...
2007. október 22-én megszületett legifjabb tagunk,
Sáry-Győr Vitéz Levente
|
|

2006.
| atabánya,
Sümeg és számos budapesti helyszín - Iparművészeti Múzeum,
Művészetek Palotája, Erzsébet-ligeti Színház - s mindez
két hónap alatt... a 2006-os esztendő igen lendületesen
indult számunkra.
A januárban tagjaink közé
választott barátaink mellett idén két új csoporttal bővült
Alapítványunk - február folyamán több hastáncos
csatlakozott hozzánk, akik látványos produkcióikkal mutatványos
bemutatóinkat színesítik, március elején pedig útjára
indult új kezdő tánccsoportunk.
Tavasszal részt vettünk Budapesti
Tavaszi Fesztivál kísérő rendezvényén, a három napos Fringe
Fesztiválon, melyen a különböző helyszíneken amatőr produkciók
százait láthatta az érdeklődő budapesti közönség. |
|
Az igazi kihívást azonban a nyár
tartogatta számunkra. Csoportjaink tehetségét, felkészültségét
és lendületét négy nagyszabású rendezvényen bizonyítottuk színes
programjainkkal - Mezőkövesden a Mátyás Király Reneszánsz Hétvégén,
Pétfürdőn a Reneszánsz Napon, a méltán híres szombathelyi Savaria
Történelmi Karneválon, valamint országunk határain túl, az erdélyi
Szatmárnémetiben, a Partiumi Magyar Napokon.

A nyár folyamán összeállított új
produkciók nem csupán műsorainkat tették színesebbé és változatosabbá,
hanem felszerelésünket, kellékeinket is számos új darabbal gazdagították.
Az idény méltó lezárásaként a Budai
Várban felállított színpadon táncolhattak angyaltáncosaink és
a történelmi korokat idéző nemesek koszorúja, s az előadáshoz
a Halászbástya kínált csodaszép hátteret.
Azért a pihenésről se feledkeztünk
meg - tavasszal a Stampok vendégházban, a szokatlanul meleg
őszön pedig egy Érsekvadkert melletti kulcsosházban töltöttünk
együtt néhány munkától mentes, vidám napot. Karácsonykor pedig
- az eddig megszokott reneszánsz hangulat helyett - bolondos
jelmezbállal ünnepeltünk.

2006-os
fellépéseink

 |
2006. július 12-én megszületett legifjabb tagunk,
Dittera Károly Lajos.
|
|

2005.
lapítványunk
2003. januárjában ünnepelte hivatalos megalakulásának harmadik
évfordulóját. Ez - az elért eredmények mellett - azért is jelentős
állomás, mert jogosulttá váltunk az adó 1%-ok fogadására, amit
szándékunk szerint ruha- és kelléktárunk további bővítésére
fordítunk.
Harmadik születésnapunk megünneplését összekötöttük a régóta
tervezett rendszeres Kézműves Foglalkozások elindításával. Ezeken
a szombat délelőttökön a fiúk láncingszövéssel, a lányok fejdíszkészítéssel,
hímzéssel és más kézimunkákkal, apró kellékek készítésével foglalatoskodnak.
| 
|
Az elmúlt hónapok
alatt elkészült változatos és színes ruhatárunk nem csak
büszkeségünkre szolgál, de jó alapot adott egy színes
és szórakoztatva tanító műsor elkészítéséhez.
A "Korok
ruhái" című divattörténeti áttekintésben szereplő
ruhák ötszáz év viseletének történetét ölelik fel, az
1150-es évektől egészen az 1650-es évekig. |
2005. májusában immár harmadik alkalommal tértünk
vissza a diósgyőri vár falai közé. A Királynék tavaszán a "Korok
ruhái" mellett "A
kéretlen kérő" című darabunk felújított és kibővített
változatával vettünk részt. Az újraéledt darabhoz és a játszóházhoz
új ruhák és felszerelések is készültek.

Táborunk helyszíne ezúttal Buják volt, ahol
az őszi hegyoldalt megmászva még várat is foglalhattunk magunknak
- igaz csak néhány óra erejéig. Az elmaradhatatlan karácsonyi
ünnepséget ismét Budakeszin rendeztük, a finom étkek és italok
tagjaink és tanítványaink ügyes kezeit dícsérték.

2005-ös
fellépéseink

| |
A nyár érdekes élményeket tartogatott
számunkra...
hiszen két pár esküvőjére is sor került, így most már
nem csak jó barátokat tudhatunk tagjaink között,
hanem
házastársakat is. |
|
2004.
2003.
őszén megújult erővel elkezdett munka meghozta gyümölcsét...
A 2004-es esztendőben színészcsapatunk több olyan produkciót
is kiállított, melyekkel Alapítványunk műsorai változatosabbá
és színvonalasabbá tehetők. A "Kisasszonyok
párbaja" című történet például nagy sikerrel szerepelt
mind a Budapesti Történeti Múzeumban, mind pedig az Almássy
Téri Szabadidő Központ rendezvényén. A 2003-as év Karácsonyán
bemutatott "Mindennapok
Budán" című darab jeleneteivel táncbemutatóinkat is
színesítjük.

A vívócsapat számos lelkes és ifjú tanítványt
oktatott a bajvívás és a lovagi erkölcs alapjaira. A fiatalok
megismerkedhettek a korabeli fegyverekkel, és a velük való bánásmóddal.
Hideg időben fedett helyen gyakoroltak, a tavasszal és nyáron
azonban már a szabadtéri edzéseké volt a főszerep. A 2004. év
nyarán vívócsapatunk több fellépésen is szerepelt a "Korok
bajnokai" című bemutatóval, ami a XIII. századtól kezdve
egészen a barokk időkig vonultatja fel az egyes korok jellemző
fegyvereit, s ezzel igen különleges színfolt a mai magyar hagyományőrző
műsorok között.
| Mutatványosaink az év folyamán
számos helyszínen arattak sikert látványos és igazán szokatlan
produkciójukkal, az angyaltánccal.
A haladó tánccsapat februártól minden keddi
napon az Almássy téren próbált. Munkánkban egyre nagyobb
hangsúly került a technika és a stílus csiszolására. Emellett
természetesen folyamatosan böngésztük a fellelhető forrásokat
újabb és újabb megtanulható táncok után kutatva. |

|
A szeptember Alapítványunk életében mindig a lendületvétel
időszaka. 2004. őszén új, kezdő tánccsoportot indítottunk, ők
szerdánként ismerkedtek a reneszánsz táncok fortélyaival. A
vívócsoport is több, lelkes tanítvánnyal bővült, és a színészcsapat
munkájához is egyre több tagunk csatlakozott.
A 2004-es szezon fáradalmait egy szép őszi hétvégén
pihentük ki közösen, a zebegényi kulcsosházban. Ez a pár nap
volt harmadik táborunk, a 2002-es nagybörzsönyi és a 2001-es
visegrádi kirándulás méltó folytatásaként. Mivel bőrünkből nem
tudunk kibújni, a beszélgetésen-borozgatáson kívül a programban
szerepelt még vívás, íjászat, és előkerültek természetesen a
különféle tüzes mutatványos eszközök is.
A negyedik karácsonyi ünnepségünk helyszíne -
csakúgy, mint 2001-ben - Budakeszi volt. Az elmaradhatatlan
víváson és táncon kívül, az ünnepségen bemutatkozott kezdő tánccsapatunk,
és okulhattunk a Csalfa asszony történetéből is. A jó hangulat
és a finom ételek-italok mellett, barátaink élő zenével tették
igazán hangulatossá az estét.

2003.
ajd
fél évi együttműködés után, 2003. márciusában megváltunk az
újpesti József Attila Művelődési Központtól, és a táncfoglalkozásokat
is áthelyeztük a színészetnek otthont adó XII. kerületi MOM
Művelődési Házba; emellett azonban tovább dolgoztunk a Nyitott
Műhelyben is. Vívóink a jó idő közeledtével folytatták szabadtéri
edzéseiket - a Városligetben, valamint az Aquincum falai között
készültek a fellépésekre. Természetesen továbbra is hangsúlyos
szerepet kapott terveink közt felszerelésünk gyarapítása és
az oktató-kutató munka folytatása.
2003. nyarára számos felkérést kaptunk - ezekre már meglevő
műsoraink felújításával, valamint új vívójelenetek, tánckoreográfiák
összeállításával készültünk.
| A nyári szezont a XII. kerületi
Művelődési Központ által rendezett gyermeknapon kezdtük
a "Kéretlen
kérő" c. darabunk felújításával, melyben Mátyás
király - jó szokása szerint - igazságot tett...
Júliusban immáron második alkalommal tértünk
vissza Szentendrére az Ister Napok résztvevőiként.
Erre az alkalomra a 2002. karácsonyán nagy sikert aratott
"Latrok
és a láda" c. történet szélesebb közönség elé
szánt változatát, valamint a vadonatúj "Pajkos
vásári mulatság" címet viselő, a reneszánsz kori
népek hétköznapjait tánccal és rövid jelenetekkel bemutató
táncjátékunkat vittük. Az előadások előtt és után mutatványos
produkcióval szórakoztattuk a közönséget. |

|
| 
|
Augusztusban két alkalommal
is megfordultunk a Diósgyőri Vár évszázados falai között.
Elsőként a Diósgyőri Vigasságok keretében táncjátékainkkal
és mutatványosaink produkcióival, az augusztus 20-i ünnepségek
alkalmával "Korok
bajnokai" című fegyverbemutatónkkal kápráztattuk
el a nagyérdeműt.
|
Az ősznek fáradtan bár, de élményekkel gazdagon
felszerelkezve vágtunk neki. Újragondoltuk 4 csoportunk - vívók,
táncosok, mutatványosok,
színészek - céljait,
lehetőségeit. A foglalkozások helyszínei, időpontjai is változtak
- vívóink teremben folytatták tovább a nyáron megkezdett munkát,
táncosaink újabb és újabb táncokat tanulva készültek a folyamatos
fellépésekre. Színészcsapatunk új vezetővel és nagy lendülettel
kezdte el a felkészülést a 2004-es szezonra.
Az ősz folyamán állandó szereplőivé váltunk a
Teatrum Teaház kulturális programjainak. Minden hónap első szombatján
reneszánsz hangulatot varázsoltunk a változatos teák mellé.
Bár a 2003-as esztendő nyarán nem rendeztünk edzőtábort,
a Karácsonyi ünnepség nem maradhatott el. A XII. kerületi Művelődési
Házban kaptunk helyet és lehetőséget, hogy immár harmadik alkalommal
ünnepelhessünk együtt. Az este jó alkalom volt az ősz óta próbált
darabok bemutatására, melyek nagy sikert arattak mind az alapítvány
tagjai, mind pedig a meghívott rokonok, barátok között. De természetesen
meglepetésekben sem volt hiány...

2002.
sapatunkat
2002. január 18-án jegyezte be a Fővárosi Bíróság mint Mare
Temporis Történelmi Hagyományokért Alapítványt, és egyúttal
közhasznúvá nyilvánította.
Február 9-én elindultunk a Budapesti
Farsangon - és mi nyertük a "Legbulisabb csapat"
kitüntető címet.
2002. májusában saját és barátaink felszereléséből,
ruháiból valamint fegyvereiből kiállítást rendezhettünk be a
paksi Városi Múzeumban. A megnyitóra elkészült "A
kéretlen kérő" című históriás játékunk, mely Mátyás
király udvarát idézi, s amely a tánc- és vívóelemek ilyen történelmi
dráma-keretbe való ágyazásával egyedülálló a mai magyar hagyományőrző
színjátszás területén.
|
Július folyamán egy fáradtságos,
munkával teli hajóutat követően ismét
meglátogattuk a visegrádi palotát... s immár a szép,
új ruhákban is készítettünk néhány képet.
Augusztus 9-10-11-én rendeztük meg második
edzőtáborunkat, ezúttal Nagybörzsönyben. Itt - a céltudatos
felkészülés mellett - mindenkinek alkalma nyílt kipróbálni
olyan dolgokat is, amikre a dolgos hétköznapjaink során
nem jut idő.
2002. szeptemberétől a táncfoglalkozások
helyszíne, és ezzel az Alapítvány állandó "bázisa"
az újpesti József Attila Művelődési Központ lett. Vívóink
a Nyitott Műhely termében készültek a megmérettetésekre,
színészeinknek a MOM Művelődési Ház adott otthont. |
|
|

|
Az év utolsó nagy feladata a Rákóczi Szabadságharc
300. évfordulójára emlékező műsor összeállítása volt.
A "Hej Rákóczi,
hej Bercsényi..." című darabunk kapcsán behatóbban
is megismerkedhettünk a XVIII. század eleji Magyarországgal,
és ismereteink mellett bővült ruhatárunk is.
A 2002-es évre a folyamatos szellemi és
anyagi fejlődés volt jellemző - számos műsort állítottunk
össze, emellett két kollekció ruhát készítettünk el,
gyerekruhákat varrtunk a játszóházakhoz, kardokat vettünk
a vívók számára, és közös munkával láncinget szőttünk.
|
2002-ben a második Mare Temporis Karácsonynak
a József Attila Művelődési Központ adott helyett - a dolgos
hétköznapok után a táncpróbákról már jól ismert termet ünneplőbe
öltöztettük, s itt köszöntöttük egymást. A jó hangulat nem csak
a kitűnő boroknak és finom étkeknek volt köszönhető, hanem négy
vívónknak is, akik - meglepetésként az összegyűlt alapítványi
tagoknak - elmesélték a négy lator és a láda tanulságos történetét.

2001.
februárban
megrendezésre került Budapesti
Farsangon még a Corona Hungarica Lovagi Hagyományokért Alapítvány
színeiben nyertünk díjat; márciusban azonban kiváltunk az alapítványból
- amelynek néhányan már több éve tagjai voltunk -, hogy új utakon
indulhassunk el.
|
Tavasszal kaptunk lehetőséget a Belügyminisztérium
Nemzetközi Oktatási Központjától egy jubileumi ünnepség
keretében a "Rendvédelem
1000 éve" című, négy élőképből álló előadás bemutatására.
Ezzel a fellépéssel sikerült megnyernünk a BM NOK segítő
szándékát, akik otthont adtak nekünk. Cserébe ezért mi
vállaltuk, hogy amikor szükségük van rá (pl. október 23.,
Mikulás) műsort adunk nekik. |
|
A 2001-es esztendő decemberében rendeztük meg
első karácsonyi ünnepségünket, melyről reméltük, hogy szép hagyománnyá
válik az elkövetkezendő években. Az ünnepi lakomán mindannyian
Mátyás király udvarának vendégei voltunk, ahol az ízletes sültek
mellett vidám történetekkel, táncokkal és mutatványos produkciókkal
múlattuk az időt.
2001-es
fellépéseink

2000.
2000.
év őszén indítottuk el az első reneszánsz táncórákat és vívásedzéseket.
A foglakozások helyszínei többször változtak, de ekkor már kezdett
kialakulni a mostani társaság.
